Országszerte 100-nál is több élelmiszerüzleten telepít napelemrendszert a COOP
Hosszú évek óta folytatja energiahatékony és környezettudatos beruházási programját a Coop Gazdasági Csoport, aminek eredményeként idén több mint 100 üzleten működik majd napelemes technológia.
A cégcsoport fejlesztési területei közül kiemelkedik a napelemes rendszerek telepítése, amelynek keretében az idei évre már több, mint 100 üzleten működik majd háztartási méretű kiserőmű. Így az üzletlánc a teljes áramfogyasztásának mintegy 2 százalékát saját maga állítja elő.

A projektben úttörő szerepet vállaló franchise partnerek, az Unió Coop Zrt. és az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. telepített rendszereikkel együttesen elérték az évi 1 millió kWh napelemmel megtermelt villamosenergia-mennyiséget.
A magyar tulajdonú Coop Gazdasági Csoport mintegy 1500 településen 2300 üzlettel rendelkezik Magyarországon. A versenyképesség megtartása és növelése érdekében a Coop évek óta olyan fejlesztéseket végez, amelyek fókuszában a fenntarthatóság áll. A környezet- és energiatudatos szemlélet jellemző a Coop Csoport minden tevékenységére; a beszerzéstől kezdve az üzlethelyiségek létesítésén és használatán át a logisztikáig, amellyel vállalat a működéséből eredő ökológiai lábnyomának csökkentésére igyekszik.
Az üzletlánc 2016-ban indította el boltmegújítási programját, amelynek középpontjában az energia- és a környezettudatosság áll. A program végrehajtásának összehangolására elkészült egy tudatos, energiahatékonysági koncepció is, melyhez folyamatosan csatlakoznak az üzletlánc franchise partnerei. Ez éghajlati, de egyben versenyképességi kérdés is, hiszen a fejlesztésekkel egyre jelentősebb energia-megtakarítás valósul meg.
A kereskedelmi csoport közleménye szerint hosszú távon fenntartható üzletüzemeltetést csak az energiahatékonyságot figyelembe véve lehet megvalósítani. A cégcsoport energiastratégiája egyrészt az energiafelhasználás csökkentésére, másrészt a felhasználandó villamos energia környezetkímélő megoldásokkal történő kiváltására irányul. Mindkét esetben jelentősen csökkenthető az üvegházhatású gázok – például a szén-dioxid – kibocsátása.
A fejlesztések több területet foglalnak magukba:
a hűtők utólagos üvegajtózása, vagy ajtózott berendezések üzembe állítása,
az üzletek világításának LED-technológiával történő korszerűsítése,
a hűtési-fűtési rendszerek modernizációja.
Az energiahatékonysági beruházások közül kiemelkedik a napelemes rendszerek kiépítése, amely a teljes Coop hálózaton belül már több mint 65 különböző teljesítményű napelemes kapacitást jelent.
Ennek döntő része háztartási méretű kiserőmű (HMKE) kategóriába esik, 50 kW alatti teljesítményekkel. A telepítések eredményeként az idei évre több, mint 100 üzlet működik majd solar HMKE rendszerrel.
Ezáltal az idei évre a cégcsoport a teljes áramfogyasztásának várhatóan mintegy 2 százalékát saját maga állítja elő. A HMKE rendszerek mellett 500 kW alatti napelemes kiserőmű rendszerek telepítésére is van már példa, és folyamatban van több ilyen típusú rendszer telepítése is a cégcsoport nagyobb logisztikai bázisainál.

Az áramtermelés hatékonyságának maximalizálása érdekében az üzletlánc a technológiákat online távfelügyeleti rendszerek segítségével folyamatosan nyomon követi, monitorozza, elemzi PERC alapú technológiát alkalmazva. Az éves monitoring jelentések tapasztalata, hogy a kiserőművek hozamai átlagosan 5-15 százalékkal haladják meg a prognosztizált hozambecsléseket. Az üzletlánc emellett tervezi a kisebb tetőfelületeknél a napelempark bővítését, amely egyre kedvezőbb beruházási feltételekkel valósulhat meg. A rendszerkomponensek árának csökkenése, a megjelenő pályázati lehetőségek, az emelkedő villamos energia költségek pedig egyre rövidebb megtérülési időt jelentenek.
A kereskedelmi csoport napelemes rendszereinek fejlesztése során úttörő szerepet vállalt és vállal ma is a miskolci székhelyű Unió Coop Zrt. és az Észak-Kelet Pro-Coop Zrt. A két társaság adja a Coop Csoport összes kivitelezett rendszerének 33 százalékát, teljesítményben pedig a 40 százalékát.
A két cég együttesen június 30-án elérte az évi 1 millió kWh napelemmel előállított villamos-energia termelést.
A lakossági felhasználásban segít a Global Cégcsoport szakértő csapata:
A GGE Solar ügyvezetője, Gyárfás András a következő gondolatokat fűzte hozzá a témához:
A napelemes rendszerek megtérülésének ideje a rendszerek bekerülési költségével egyenes arányban csökken. Fontos információ, hogy az elérhető lakossági és vállalati pályázatokat kihasználva minden felhasználási célra kedvezményes finanszírozási formák érhetőek el. A GGE Solar napelemes rendszereivel csökkenteni lehet az építendő, vagy már megépített ingatlanok környezetterhelését, és megtermelhetővé válik az üzemeltetéshez szükséges villamos áram, melyet így nem az áramszolgáltatótól kell megvásárolni. A további részleteket ide kattintva lehet elolvasni:
https://ggeingatlan.hu/ggesolar/
A szolgáltatással kapcsolatban Gyárfás András a következő telefonszámon: várja az érdeklődőket:
+36 30 478 4574
2020.08.04.
Global Cégcsoport