top of page

A név kötelez: bemutatkozik Fazekas Krisztina

Updated: Jan 4, 2022

A Global Cégcsoporton belül működik a Global Otthon csapata. Az ingatlanirodában 2018 óta foglalkozunk használt és új ingatlanok értékesítésével, illetve bérlemények kiadásával. Öt fős csapatunk központja Mosonmagyaróváron, a Global Irodaház melletti épületben található. Ismerd meg közelebbről Fazekas Krisztina ingatlanreferens munkáját és motivációját!


Hogyan csatlakoztál a Global Otthon csapatához?


Hosszú út vezetett el addig, míg megérkeztem a Global Cégcsoporthoz, azon belül is az ingatlanközvetítési üzletághoz. Egészségügyi végzettségemből kifolyólag szeretek emberekkel foglalkozni. Három felnőtt gyermekünk kirepülése után Norbi, a testvérem, -aki a Global Cégcsoport tulajdonosa- javasolta azt, hogy tartsak én is a fejlődő, motivált, elhivatott csapattal. Az ingatlanos képesítés megszerzését követően elkezdtem dolgozni a cégcsoportban.

Voltak ugyan kudarcaim, de ezek csak megerősítettek abban, hogy tovább kell haladnom a megkezdett úton. Az elmúlt évek sikerei és az ügyfeleim visszajelzései pedig azt mutatják, hogy valóban jó döntést hoztam, amikor 2016-ban nekiálltam és megtanultam egy új szakmát.

Abban szeretnék segíteni az embereknek, hogy megtalálják az új otthonukat, illetve eladhassák a meglévő ingatlanjukat.

Bemutatkozik a Global Otthon ingatlaniroda csapata: érdemes megismerni Fazekas Krisztina ingatlanreferens munkáját és motivációját
Bemutatkozik a Global Otthon ingatlaniroda csapata: érdemes megismerni Fazekas Krisztina ingatlanreferens munkáját és motivációját

Melyik az a 3 tulajdonság, ami a legjobban bemutat téged?


Mindig is szerettem csapatban dolgozni, vidám, derűs egyéniség vagyok.

Milyen feladatok megoldásában segítesz a Global-partnereknek?


Folyamatosan azon dolgozunk a kollégákkal, hogy mindenki megtalálja a számára legelőnyösebb hitelajánlatot és lakásbiztosítást.


Mivel foglalkozol a szabadidődben?


A kertészkedés az egyik hobbim. Van egy fóliasátram és egy magaságyásom, ahol a családunk számára szükséges zöldségeket termeljük meg. Ezen felül, ha marad még időm, szívesen olvasok.


Hogy néz ki egy munkanapod/heted, milyen feladataid váltakoznak?


Amikor nincs irodai teendőm, otthonról intézem a napi feladataimat. Heti ügyeletet vállalunk a lányokkal, hogy valamelyikünk mindig az irodában fogadhassa a betérő partnereket. Sok időt szánok a meglévő ügyfeleim maximális kiszolgálására.

Milyen jövőbeli céljaid vannak?


Egy jó ingatlanos folyamatosan képzi magát, mert nincs két egyforma ügylet a szakmában. Folyamatosan követjük a változásokat és a szakmai híreket, hogy minél jobban hozzá tudjuk segíteni ügyfeleinket a céljaik eléréséhez.


Milyen szolgáltatásokat végzel a Global Otthon ingatlanreferenseként?


Mostanában kevés az eladó ingatlan Mosonmagyaróvár környékén. Keresleti dömping van és hatalmas kihívás megtalálni az ügyfelek számára a megfelelő ingatlant. Abban segítünk az ügyfeleinknek, hogy megkapják a megfelelő kiszolgálást és sikeresen teljesítsük a kihívásokat. A tevékenységi körünk kiterjed a hitelügyintézés, a megtakarítások, a biztosítások, a napelemek és az új építésű lakás vagy ház projektjeinkre is.


Szakértelemmel és szeretettel várom minden, már meglévő és leendő partnerünk megkeresését!



+36 30 220-1088

9200 Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos utca 16.




2022.01.03.

Global Cégcsoport

Recent Posts

See All
bottom of page