Kitartóan, szeretettel és segítőkészséggel dolgozik a partnerekért Szabó Nikoletta
Updated: Jan 12, 2022
A Global Cégcsoporton belül működik a Global Otthon csapata. Az ingatlanirodában 2018 óta foglalkozunk használt és új ingatlanok értékesítésével, illetve bérlemények kiadásával. Öt fős csapatunk központja Mosonmagyaróváron, a Global Irodaház melletti épületben található. Ismerd meg közelebbről Szabó Nikoletta, a Global Otthon Ingatlaniroda vezetőjének munkáját és motivációját!
Milyen út vezetett a Global Otthon csapatához?
Egy téli napon, 2019 februárjában csatlakoztam a Global Cégcsoporthoz, amikor a harmadik gyermekünk betöltötte a 2. évét. Úgy gondoltam, hogy 7 év otthonlét után a gyereknevelésen kívül is szükségem van a kihívásokra, vágytam a szakmai munkára. Fazekas Norbival, a cégcsoport alapítójával nagyon régi az ismeretségünk, ez 2015-ben fűződött szorosabbra, amikor is ügyfélként kertünk tőle időpontot a férjemmel. Akkor az ausztriai ügyintézésekben támogatott minket, majd ő indította el az otthonteremtésünk folyamatát is 2017-ben. A korábbi ismeretségünk és a szakmai múltam miatt többször is beszéltünk a közös munka lehetőségéről, ami aztán 2019-ben valósult meg.

Amikor nem volt lehetőségem visszamenni az eredeti munkahelyemre, egy kereskedelmi bank jelzálog specialista/univerzális tanácsadó pozíciójára, csatlakoztam a Global-csapathoz back office munkatársként. Aztán teltek a hónapok és a pénzügyi szakmai múltam miatt egyre jobban kiismertem magam a pénzügyi közvetítői szektorban, amit Norbi is értékelt, így sikerült a Globhouse Kft. ügyvezetői pozíciójába előlépnem. A Cégcsoport komplexitásának köszönhetően belekóstoltam a biztosításközvetítői részbe, megismerkedtem az ingatlanközvetítői oldallal is, az új építésű ingatlanok értékesítésében pedig már nagyobb részben érvényesültem. A valódi utamat 2021 februárjában találtam meg: miután a szükséges végzettségeket megszereztem, átvettem a mosonmagyaróvári Global Otthon Ingatlaniroda vezetését.
Melyik az a 3 tulajdonságod, ami a legjobban bemutat téged?
Kitartó, emberszerető és segítőkész vagyok. Kimondva és leírva talán nem sok az a 3 év amióta itt vagyok a Global csapatnál, de ami árán eddig jutottam, azt csak a kitartásomnak köszönhetem. A gyerekek, a háztartás és a munka mellett több képzést is elvégeztem, hogy végre azt csinálhassam, amit szeretek. Az irány megvan, de továbbra is nagy szükség van a kitartásomra, hogy a céljaim úgy és akkor teljesüljenek, ahogy és amikor azokat elterveztem. Ehhez szerencsére nagyon sok támogatást és motivációt kapok a Global-os vezetőtársaimtól. Emberszerető személyként szeretek az ügyfelekkel, a partnerekkel foglalkozni. A munkámban azt is élvezem, hogy nagyon sok és különböző emberrel ismerkedek meg és a legjobb tudásom szerint segíthetem őket az otthonteremtés néha szövevényes világában. A segítőkészségem pedig nem csak az ügyfelek irányába mutatkozik meg, igyekszem a kollégáknak is megadni a kellő támogatást ahhoz, hogy sikeresek legyenek a munkájukban.
Milyen feladatok megoldásában segítesz a Global-partnereknek?
Az irodában otthonteremtési tanácsadóként, komplex tudással állok a partnereim rendelkezésére. Teljeskörű pénzügyi elemzéssel, az ügyfél igényeit a meglévő lehetőségeinek figyelembevételével vezetem el őt a megálmodott otthonig. Mindezt úgy, hogy azt az utat élvezzék is és ne nyűgnek éljék meg. Mindemellett a generálkivitezésben és a támogatások igénybevételében is várom a leendő vagy meglévő ügyfelek megkeresését.
Mivel foglalkozol a szabadidődben?
Szabadidőm nincs túl sok. Természetesen, amikor tehetem, az időmet a gyerekeinkkel, a családdal töltöm. A Szigetköz egyik gyönyörű falujában lakunk, így élvezve ennek előnyeit, az erdőt, a vizet és a friss levegőt, sokat sétálunk. Szeretek olvasni, főleg fejlesztő könyveket bújok. A jó társaságot is szeretem, így időnként a barátokkal is eltöltünk egy kis közös időt.

Hogy néz ki egy munkanapod/heted, milyen feladataid váltakoznak?
A munkával töltött napjaim és heteim elég változatosan, gyorsan telnek. Ügyféltalálkozók és értekezletek váltják egymást, ehhez pedig jókora mennyiségű adminisztrációs feladat is társul.
Milyen jövőbeli céljaid vannak?
A fő céljaim a mosonmagyaróvári iroda bővítése és a kollégák sikerességének támogatása. Igyekszem továbbá az egyre bővülő hálózatunkban az irodák támogatását, főleg ingatlanos oldalról segíteni. Komoly feladat még saját magam fejlesztése, amivel javítani tudom az eredményeimet is. Emellett persze józan ésszel élő anyaként is meg kell maradjak a családom és a gyerekeink életében.
Továbbra is szakértelemmel és szeretettel várom minden, már meglévő és leendő partnerünk megkeresését!
+36 70 773-0768
9200 Mosonmagyaróvár, Kossuth Lajos utca 16.
#GlobalOtthon #GlobalCégcsoport #ingatlan #hitel #biztosítás #napelem #generálkivitelezés #lakás #ház #szolgáltatás #SzabóNikoletta #csapat #Mosonmagyaróvár #GYMS #vezetés #szakértelem
2022.01.11.
Global Cégcsoport