• Global Cégcsoport

Aggódjanak a napelem-tulajdonosok a bruttó elszámolás miatt?

Idén, 2021. június 30-a után már nem lehet a rendkívül kedvező feltételeket kínáló szaldós elszámolással szerződni olyan napelemes rendszerek tulajdonosainak, akik a beruházáshoz állami támogatást is igénybe kívánnak venni. Ez jelenti a napelemes aranykor végét? Hogyan változik meg a magyar napenergia piac helyzete?


Június végén megváltoznak a napelemes rendszerek telepítésére vonatkozó rendkívül kedvező feltételek. A feltételek módosulása előtt akár 50 százalékos állami támogatást is lehetett igényelni a beruházásra, majd úgynevezett szaldós elszámolással szerződni az áramszolgáltatóval. Ez azt jelentette, hogy a napelemes rendszer többlettermelését ugyanazon az egységáron vette át, amennyiért a hálózatból vételezett áramot adta.


„A legtöbb napelemes rendszert úgy méretezik, hogy a termelése fedezze az adott háztartás éves fogyasztását. Az áramtermelés azonban nem egyenletes, nyáron a télinek háromszorosa is lehet. Ezért csak a teljes mennyiség 30-40 százalékát tudják felhasználni a tulajdonosok közvetlenül a napelemről. A többit feltöltik az elektromos hálózatba, majd visszavásárolják, amikor szükségük van rá” – ismertette a technológia működését Kujáni Péter, az Energiatakarék szakértője.

A napelemek telepítésére vonatkozó változás jelentősen befolyásolja a hazai napenergiapiac helyzetét 2021. június 30-tól
A napelemek telepítésére vonatkozó változás jelentősen befolyásolja a hazai napenergiapiac helyzetét 2021. június 30-tól

A szaldósat felváltó bruttó elszámolásnál azonban az áramszolgáltató kevesebbet fizet a feltöltött áramért, mint amennyit a hálózatból vételezett energiáért számláz. Így nehezebb lesz lenullázni a villanyszámlát és kitolódik a megtérülési idő. Márpedig június után mindenképpen dönteni kell:

vagy a szaldós elszámolást választják a beruházók és lemondanak az állami támogatásról, vagy a bruttó mellett voksolnak és elesnek a kedvező átvételi ártól.

„Az emberek egyfajta varázsszóként gondolnak a szaldós elszámolásra. A legtöbb napelemes kivitelező cég ugyanis ingyen energiát, nullás villanyszámlát ígért, amit bruttóval valóban nehéz teljesíteni. Érdemes azonban más nézőpontból megközelíteni a napelemes rendszert: ez ugyanis mindenekelőtt egy beruházás, aminek több tényezőtől függ a megtérülése. A fő kérdés, hogy mennyi idő alatt spórolunk meg akkor összeget, amennyibe a beruházás került – nullás villanyszámlával vagy anélkül” – mondta a szakember.


Így néz ki a gyakorlatban


Egy átlagos háztartás esetében a bruttó elszámolással nagyjából a villanyszámla kétharmadát lehet havonta megtakarítani. Ezért cserébe viszont az elérhető állami támogatásoknak – például az otthontámogatási programnak, vagy a nyárra tervezett, kifejezetten napelemekre fókuszáló minisztériumi pályázatnak – köszönhetően maga a beruházás akár több millió forinttal kevesebbe kerülhet. „Ha valaki befekteti a különbözetet, többet nyerhet a hozammal, mint a szaldós elszámolással, ráadásul a tőkéje is megmarad. Egy optimális rendszer szaldó elszámolással ugyanis általában 10-12 év alatt térül meg, támogatás nélkül. Ha ugyanezt a rendszert bruttó elszámolással működtetjük, akkor a megtérülési idő támogatás nélkül 16-18 év lesz, ez csökkenthető 50 százalékos támogatással 8-9 évre” – hasonlította össze a kétféle megoldást Kujáni Péter.

Mivel a bruttó elszámolásnál a hátrányt a hálózatba feltöltött, majd onnan vételezett árammennyiség jelenti, érdemes törekedni ennek csökkentésére. A cél, hogy minél több áramot közvetlenül a napelemről használjon fel a háztartás. Ennek egyik módszere, hogy a programozható elektromos eszközök (például bojler vagy fagyasztóláda) áramfelhasználásának nagyobb részét a nappali órákra időzítjük.

Kujáni továbbá azt tanácsolja a napelem vásárlását tervezőknek, hogy lehetőség szerint hibrid invertert vásároljanak, ami képes hálózatra és akkumulátorra is termelni. Ehhez később bármikor csatlakozható egy olyan akkumulátor, amiben nappal el lehet tárolni az éjszakára kellő energiamennyiséget. Nem kell drága, szigetüzemű rendszerekre (vagyis, amelyek egyáltalán nincsenek kapcsolatban az elektromos hálózattal) gondolni. Egy kisebb, 11-12 kWh-s lítiumos akkumulátor tökéletesen megfelel erre a célra – fogalmazott.


Gyárfás András, a GGE Solar Kft. ügyvezetője így nyilatkozott a témáról:


Érezhetően nagy volt az érdeklődés és a roham az év első felében, hiszen minden ügyfél, aki Otthonfelújítási pályázattal ruházott be napelemes rendszerre, igyekezett a projektjét időben lezárni. Szerencsére elmondhatom, hogy minden partnerünk megrendelését teljesíteni tudtuk. Egy bizonyos dátum után már nem vállaltuk, hogy beleférünk minden engedéllyel, szerződésmódosítással a június 30-i határidőbe.

Pozitív csalódás viszont, hogy most is vannak ügyfeleink, akiket a bruttó elszámolás sem riaszt el a napelemes rendszer beruházástól, hiszen tudják, hogy a befektetés így is hamar meg fog térülni, és zöld energia használásával ők is tesznek a környezetvédelemért.

Amennyiben te is napenergiára váltanál és csökkenteni szeretnél a háztartásod működtetési költségén, keress minket az alábbi elérhetőségeken:


https://ggeingatlan.hu/ggesolar/

+36 30 478 4574


#GlobalCégcsoport #napenergia #napelem #bruttó #szaldó #GGESolar #energiatermelés #háztartás #rezsi #költségcsökkentés #beruházás


2021.06.28.

Global Cégcsoport


23 views0 comments