top of page

A szuperolcsó zöld lakáshitelek feltételei és tudnivalói

Több hazai bank kínálatában is megjelentek október elején a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos, a gyermekesek számára pedig a zöld CSOK-hitel 0 százalékos lakáshitelei.


A program hiteleit legalább BB energiahatékonyságú új ingatlanok vásárlására vagy építésére vehetik igénybe a költözők 25 évig fix kamatozással, akár extra hosszú rendelkezésre tartási idő és akár 70 milliós hitelösszeg mellett.


A Budapest Bank, a CIB Bank, az Erste Bank, a Gránit Bank, a K&H Bank, az MKB Bank, az OTP Bank, a Raiffeisen Bank és a Takarékbank a honlapjukon megtalálható dokumentumok alapján mindenképpen elindul a konstrukcióval, a maximális 2,5 százalékos kamattal. A Gránit Banknál már fix 1,99 százalékkal érhető el a zöld hitel. A bankok jellemzően folyósítási díjat sem kérnek a zöld hitelekért.


A Zöld Otthon Programban felvett hitelek jellemzői


A Növekedési Hitelprogram keretén belül, jegybanki refinanszírozással induló programról van szó, amelynek keretében a hitelek


  • maximális összege 70 millió forint,

  • futamideje legfeljebb 25 év,

  • kamata legfeljebb 2,5 százalék,

  • legalább BB energetikai besorolású, emellett (szigorúbb feltételként) legfeljebb 90 kWh/m2/év összesített energiaigényű új építésű lakás vásárlására vagy építésére vehető igénybe,

  • ha valaki CSOK-hitelt is felvesz a hitel mellé, a kettő összegének kell beleférnie a 70 milliós limitbe,

  • folyósítási díja 0,75 százalék, legfeljebb 100 ezer forint lehet,

  • előtörlesztési díja nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát, legfeljebb 30 ezer forintot (lejáró LTP-szerződésből pedig díjmentes),

  • kapcsolódhatnak hozzá harmadik feles díjak (pl. közjegyzői, értékbecslői, földhivatali ügyintézés díja), de az említetteken kívül más banki díjak (pl. rendelkezésre tartási jutalék) nem,

  • a rendelkezésre tartási idő extra hosszú is lehet: 4 év áll rendelkezésre a folyósítási feltételek igazolására, míg az első részösszeg lehívására 3 év (ezzel szemben jelenleg új lakások vásárlására nyújtott piaci hiteleknél jellemzően 3-18 hónap ez az időszak, míg az építési hiteleknél 1,5-2 év),

A Zöld hitelek segítségével lehet nagyon kedvezményesen új otthonhoz jutni
A Zöld hitelek segítségével lehet nagyon kedvezményesen új otthonhoz jutni
  • egy kölcsönnek legfeljebb 4 adósa lehet,

  • az adós tulajdonába kell kerülnie a lakásnak, több adós esetén a tulajdonrészek szabadon meghatározhatók, az is elképzelhető, hogy egyik adós nem szerez tulajdonjogot, más tulajdonosa – kivéve adós gyermekei, öröklés miatt szerzett tulajdonjog – a lakásnak viszont nem lehet

  • a tulajdonosnak legalább 10 évig életvitelszerűen az ingatlanban szükséges élnie,

  • természetesen teljesíteni kell a bank egyedi bírálati szabályzatában foglalt elvárásokat, például a munkaviszonyra és jövedelemre vonatkozó feltételeket.

A kedvező kamatozású hitelt új építésű lakás vásárlására, építésére, vagy meglévő zöld hitel kiváltására lehet felhasználni.

Elvárás, hogy a telekvásárlásra fordított kölcsönösszeg ne haladja meg a teljes hitelösszeg 50 százalékát. Lehetséges belőle meglévő építési telken történő építkezés megfinanszírozása, és használatbavételi engedéllyel nem rendelkező – félkész – lakóingatlan megvásárlása és befejezésének megfinanszírozása is. A telek vásárlását követő egy éven belül be kell nyújtani az építési engedélyt – egyszerű bejelentés esetén a bejelentés megtörténtét – a bank felé - írta a Portfolio.


10 pontban a zöld CSOK-hitel lényege


A fenti Zöld hitel programban kamatmentes CSOK-hitel is igénybe vehető. A feltételnek nem megfelelő ingatlanoknál ez fix 3 százalék marad a 2 és 3 gyerekes CSOK-igénybe vevők számára.


A zöld CSOK-hitel fontosabb paraméterei:


  1. a hitelt a hitelintézetek az MNB által október 4-től elindított Zöld Otthon Program keretében (vagyis jegybanki refinanszírozással) kínálják,

  2. a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5 százalékos kamatozású hiteléhez az állam kamattámogatást nyújt, így a hitel a feltételek teljesítése esetén fix 0 százalékos kamatozású az első 25 évben,

  3. legalább BB energetikai besorolású és (ennél még szigorúbb feltételként) legfeljebb 90 kWh/m2/év összesített energiaigényű új építésű lakás vásárlására vagy építésére lehet felhasználni a Zöld Otthon Program feltételeinek megfelelően,

  4. a 2 gyermekkel rendelkezők vagy (házaspárként) ennyit vállalók 10, a legalább 3 gyermekkel rendelkező vagy (házaspárként) ennyit vállalók 15 millió forint erejéig vehetik igénybe a 0 százalékos kamatot,

  5. az e fölötti részt a Zöld Otthon Program keretében összesen maximum 70 millió forint erejéig lehet igénybe venni maximum 2,5 százalékos kamatozással,

  6. a zöld CSOK-hitel felvételének feltétele a vissza nem térítendő CSOK támogatás igénybevétele, amely új lakásra 2 gyermek esetében 2,6, illetve 3 gyermek esetében 10 millió forint összegű,

  7. felújításra, korszerűsítésre, bővítésre a hitel nem vehető igénybe,

  8. a zöld CSOK-hitellel szerzett ingatlan 10 éven belül nem idegeníthető el, a Zöld Otthon Programra és a CSOK-ra egyaránt vonatkozó feltételeknek megfelelően,

  9. 2 gyermek esetében legalább 180 napos, 3 gyermek esetében legalább 2 éves tb-jogviszony igazolására van szükség legalább az egyik fél részéről,

  10. a feltételek menet közbeni nem teljesítése szankcióval jár: CSOK-hitel feltételeinek nem teljesítése esetén 2,5 százalékra, a Zöld Otthon Program feltételeinek nem teljesítése esetén 3 százalékra, a kettő együttes nem teljesítése esetén kedvezmény nélküli lakáshitel-kamatra kell átszámítani a lakáshitel kamatát.

Így ír a programról az MNB


Az MNB zöld eszköztár-stratégiájának részeként a Növekedési Hitelprogram (NHP) keretében elinduló NHP Zöld Otthon Program a zöld lakáshitel piac létrejöttét segíti elő. Az új program megfelelő eszköz lehet a zöld lakások iránti kereslet, illetve ezen keresztül a kínálat élénkítésére, mivel hosszú távon kiszámítható, kedvező kamattal rendelkező hitellel segíti a lakosság energiahatékony újlakás-vásárlását és -építését.

Az NHP korábbi szakaszaihoz hasonlóan az NHP Zöld Otthon Programban az MNB 0 százalékos kamat mellett biztosít a hitelintézeteknek refinanszírozási forrást, amelyet azok maximum 2,5 százalékos kamat mellett hitelezhetnek tovább a lakossági ügyfelek részére. Az NHP Zöld Otthon Programban elérhető jelzáloghitelek „NHP Zöld Otthon Hitel” minősítéssel rendelkeznek.

Költöznél? Felújítasz? Új otthonra vágysz?


Keress minket, szakértő segítségünkkel megkeressük a Neked legjobb megoldást az otthonteremtésben!


2021.10.12.

Global Cégcsoport


bottom of page