top of page

Lemaradt a főváros a fejlődő megyékhez képest a lakásépítések terén

Négyszeresére nőtt 2015 óta a 10 ezer lakosra jutó új lakások száma Magyarországon. Budapest számai csökkentek, a fővároson kívül több megye is egyre nagyobb élénkülést mutatott. Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosságarányos lakásátadásokat tekintve.


A lakásépítési kedvet 2020-ban visszavetette a koronavírus járvány és a kedvezményes lakásépítési áfa korábbi eltörlése. Az idén az érdeklődések száma éves szinten 160 százalékkal lett magasabb, 2019-hez képest pedig 60 százalékos a növekedés. Ez viszont már a visszavezetett 5 százalékos újlakásáfának is köszönhető. Amennyiben tartósan fennmarad a mostani helyzet, különös tekintettel a 2021-től újból bevezetett kedvezményes lakásépítési áfára, akkor lendületes bővülésre lehet számítani.


Az Ingatlan.com elemzése szerint első látásra csalóka képet festenek az új építésű lakások piacára vonatkozó hosszú távú adatok. 2015 óta ugyanis lakosságarányosan többszörösére nőtt az évente átadott új lakások száma, a bővülést tavaly a járvány sem törte meg. Igaz, a lakásépítési kedv visszaesett a kedvezményes áfakulcs kivezetése miatt 2020-ban. A portál saját adatokon és a hivatalos KSH-számokon alapuló elemzése azt vizsgálta, hogyan alakult az újlakás-átadások száma lakosságarányosan és a lakásállományra vetítve az utóbbi években. Kiderül belőle továbbá az is, hogy milyen tendenciákra lehet számítani a következő időszakban az ismét bevezetett 5 százalékos újlakásáfa miatt.

Győr-Moson-Sopron megyében az egyik legélénkebb az új lakások piaca Magyarországon
Győr-Moson-Sopron megyében az egyik legélénkebb az új lakások piaca Magyarországon

Látványos növekedés az új lakások piacán


“Tavaly több mint 28 ezer új építésű lakóingatlant adtak át Magyarországon. Ez évtizedes csúcsot jelentett. A kiemelkedő adatoknak köszönhetően 2020-ban már 28,9 lakásátadás jutott 10 ezer lakosra, szemben a 2015-ös 7,7 új lakással. A növekedés nagyjából négyszeres volt. Ezzel párhuzamosan az országos lakásállományra vetített az új lakás átadások aránya 0,2 százalékról 0,6 százalékra emelkedett. Az, hogy járvány évében ért el kiugró adatokat az új lakások piaca, elsősorban azzal magyarázható, hogy ez a szegmens lassabban reagál a válságra. A múlt évben átadott lakások többségének építése ugyanis jellemzően 1-2 évvel korábban indult” - mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője.


A lakosságarányos adatok alapján az is látható, hogy a fővároson kívüli piac nagyon megerősödött az utóbbi években. Budapesten tavaly 36,5 új lakás jutott 10 ezer lakosra, miközben több megye,

Hajdú-Bihar, Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron megelőzte a fővárost. Utóbbi megyékben 38,2-85,4 új lakás jutott 10 ezer főre – folytatta a szakember.

Győr-Moson-Sopron évek óta kiemelkedik a lakosságarányos lakásátadásokat tekintve. Ez részben a megye az országos átlagnál erősebb gazdasági teljesítményének, ipari fejlettségének, valamint az osztrák határ közelségének, ezzel összefüggésben az ingázók magas számának köszönheti kiugró eredményeit. Hajdú-Bihar megyében a debreceni fejlesztések játszanak főszerepet az új lakások piacán látható élénkülésében, míg Somogyban a Balaton-parti települések adják a fejlődés lendületét.

A tavaly épített új lakások száma 10 ezer meglévő lakásra vetítve: a legélénkebb Győr-Moson-Sopron megye - Forrás: Ingatlan.com
A tavaly épített új lakások száma 10 ezer meglévő lakásra vetítve: a legélénkebb Győr-Moson-Sopron megye - Forrás: Ingatlan.com

Merre tartanak az ingatlanárak?


Ezek alapján a járványhatás nem látszik a lakásátadások számában, de az építési kedv visszaesett. 2020-ban kevesebb, mint 30 ezer lakóingatlanra adtak ki építési engedélyt, ez pedig több mint 10 ezres csökkenést jelent az előző évek számaihoz képest. A csökkenésben fontos szerepe van annak is, hogy 2019 végén megszűnt a kedvezményes lakásépítési áfa - vélekedett Balogh László.


Idén ugyanakkor újból életbe lépett az alacsony áfakulcs, ez pedig már az év elején is élénkülést hozott a piacra. A portál adatai szerint az új lakások iránti kereslet a 2020-ban látott megtorpanás után jelentősen nőtt 2021 első 4 hónapjában. Az eladásra hirdetett lakóingatlanokra érkezett érdeklődések száma 160 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, és 60 százalékkal 2019 első 4 hónapját is, amikor a koronavírus-járvány még nem fogta vissza a keresletet.


A kereslethez az elemzés szerint a következő árak társulnak:

Budapesten az eladásra hirdetett új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára április végén / május elején 907 ezer forint volt, míg Debrecenben 663 ezer, Kecskeméten 624 ezer, Győrben pedig 521 ezer forint.

Mi jöhet ezután?


Az idén és a jövőben várható trendekről Balogh László azt mondta: A kedvezményes lakásépítési áfa felpörgeti a lakásépítési kedvet és a kereslet alapján is erősnek mutatkozik. Ezért a járványhatásból adódó bizonytalanság visszahúzódása után fejlődésre van kilátás. Ahogyan a használt lakáspiacon az elmúlt 1-2 évben egyre inkább érezhető volt, úgy

az új lakások piacán is arra lehet számítani, hogy a lakásépítések motorja vidékre költözik.

Szeretnéd, ha segítenénk megtalálni az otthonodat?

Keress minket, online és telefonon egyeztetjük a részleteket és a teendőket, és már indítjuk is a folyamatot, aminek a végén boldogan, energiát megkímélve költözhetsz be az új otthonodba!

A témában korábban írt cikkünket ide kattintva olvashatod el:


Megfordult az új ingatlanok piaca: a legtöbben lakás helyett házat keresnek


Keresd szakértőinket itt:


Szabó Nikoletta

Telefonszám: +36 70 773 0768

E-mail cím: sz.nikoletta@legjobbalkusz.hu

Viola Eszter

Telefonszám: +36 20 283 2136

E-mail cím: ugyfelszolgalat@legjobbalkusz.hu


Paszterkó József

Telefonszám: +36 20 577 3191

E-mail cím: p.jozsef@legjobbalkusz.hu


Plangenauer László

Telefonszám: +36 30 871 1166

E-mail cím: p.laszlo@legjobbalkusz.hu


Még több ingatlan érdekel? Nézd meg itt a választékot:


https://globalotthon.hu/


2021.05.11.


Global Cégcsoport

17 views0 comments