top of page

Itt a határidő, amíg adójóváírás kérhető a nyugdíjbiztosítási befizetésekre

A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, május 20-án, csütörtökig kérhető az adójóváírás a nyugdíjbiztosítási befizetésekre. Ezt minden évben több 10 ezren mulasztják el.


A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) adatai szerint tavaly év végéig több mint 380 ezren kötöttek nyugdíjbiztosítási szerződést, a szerződésállomány így 11 százalékkal haladta meg az előző évit. A közleményük szerint 2014. január 1-től a nyugdíjbiztosításokba befizetett éves díj után évi maximum 130 ezer forintig 20 százalék adójóváírás vehető igénybe. A maximális adókedvezmény igénybevételéhez éves szinten 650 ezer forintot kellene befizetni, amit a szerződések átlagdíja még messze nem ér el, bár évről évre emelkedik.


Pandurics Anett, a Mabisz elnöke elmondta, az adókedvezményt idén várhatóan 330 ezer ember veheti majd igénybe.

Nagyon fontos, hogy a visszatérítés nem jár automatikusan, azt igényelni kell.
A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, vagyis május 20-án, csütörtökig kérhető az adójóváírás a nyugdíjbiztosítási befizetésekre
A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, vagyis május 20-án, csütörtökig kérhető az adójóváírás a nyugdíjbiztosítási befizetésekre

Így lehet igényelni az adójóváírást


A közlemény szerint a NAV által elkészített adóbevallási tervezetet az ügyfélkapun keresztül, az eSZJA portálon lehet megtekinteni, itt lehet visszaigényelni a nyugdíjbiztosítás után járó személyi jövedelemadót is. Ügyfélkapu hiányában a 19SZJA kódszámú adóbevallási dokumentumot kell kitölteni - a NAV ajánlása szerint az Általános nyomtatványkitöltő, ÁNYK programmal. Az adójóváírás igénylését a biztosító által minden évben megküldött igazolás alapján kell kitölteni.


A Mabisz közölte, hogy szövetség, illetve az MNB tavalyi negyedik negyedéves adataiból kiolvasható, hogy 2020-ban a lakosság megtakarítási hajlandósága nőtt. Ez a tendencia a személyes értékesítési lehetőségek korlátozottsága ellenére is segítette az életbiztosítási piacot, a nyugdíjbiztosítások mellett elsősorban a befektetési egységekhez kötött (unit linked) biztosítások területén. Az életbiztosítási tartalékok tavalyi növekedése (7 százalék) még mindig elmaradt a lakosság nettó pénzügyi vagyonáétól (9 százalék). Az életbiztosítási tartalékok aránya a vagyonból 2019-ig csökkent, azóta enyhe emelkedésnek indult, de még mindig csak alig több, mint 3 százalék - írta a Mabisz.


A részletekkel kapcsolatban keressetek minket!


Azon dolgozunk, hogy segítsük a magyar embereket a lehető legjobb pénzügyi döntés meghozatalában. Ha bármilyen kérdésed van biztosításokkal kapcsolatban, írd meg nekünk, és felkutatjuk a legjobb megoldásokat!


A további infókat itt tudod megírni nekünk:





2021.05.19.

Global Cégcsoport



bottom of page